Akkor egy kis klasszikus buddhista megközelítés a málákról és eszmeiségükről. Az eredeti páli szöveg fordítását és a hozzá tartozó magyarázatot Tongori Péter buddhista tanító és szanszkrit kézirat kutató készítette.

Olvassátok és értelmezzétek szeretettel.

[…]
Továbbá Udáji, megmutattam az ösvényt a tanítványoknak, mely útmutatás révén így
tudják: „Ez az én testem, amit a négy elem alkot, anyától és apától született, tejes rizskása
táplálta és alávetett a múlandóságnak, pusztulásnak, szétesésnek, feloszlásnak és
elmúlásnak. És a tudatom ehhez a testhez van hozzáláncolva.”
Olyan ez Udáji, mint egy ragyogó, nemes, nyolc lapra csiszolt, áttetsző, tiszta,
mindennemű szépséggel bíró lápisz lazuli drágakő, ami sötétkék, sárga, piros, fehér vagy
rózsaszín fonálra van felfűzve.
Ha azt egy éles szemű ember kezébe véve megvizsgálná, ezt mondaná:
„Ez egy ragyogó, nemes, nyolc lapra csiszolt, áttetsző, tiszta, mindenféle szépséggel bíró
lápisz lazuli drágakő, ami sötétkék, sárga, piros, fehér vagy rózsaszín fonálra van felfűzve.”
Ekképpen tehát Udáji, megmutattam az ösvényt a tanítványoknak, mely útmutatás révén
így tudják: „Ez az én testem, amit a négy elem alkot, anyától és apától született, tejes
rizskása táplálta és alávetett a múlandóságnak, pusztulásnak, szétesésnek, feloszlásnak és
elmúlásnak. És a tudatom ehhez a testhez van hozzáláncolva.”
Ezáltal az én tanítványaim közül sokan, a tökéletes bölcsességet elérve időznek.
[…]

MN. 77. Mahászakuludájiszuttam

Magyarázat

Ez a rövid szemelvény a korai buddhista szövegek gyűjteményében (Páli Kánon) található.
Az idézet, egy részlete a Magasztos (a Buddha) Rádzsagaha mellett, a Bambusz-ligetben, a
Mókus-parkban elhangzott tanításának, amely egy, a tudatra vonatkozó hasonlatot
tartalmaz.

A szemelvény elején néhány jellegzetesen buddhista jelző felsorolását találjuk a testünket
illetően, melyek híven tükrözik a korai iskolák nézeteit.
Ezek közül az első a „négy elem alkotta”, melyek nevezetesen a szél, a tűz, a víz és a föld.
Úgy vélekedtek ennek a négy alapvető minőségnek az összeállásából jön létre a
világegyetem.

A „tejes rizskása táplálta” jelző utalhat a korabeli észak-indiai emberek egyik gyakorta
fogyasztott ételére. Érdekesség, hogy a Buddha idején nem rendelkeztek a szerzetesek
ültetvénnyel, ahol rizst vagy egyéb gabonát termeszthettek volna, sőt földjeik sem nagyon
voltak. Jellegzetes életvitelük a vándorlás és koldulás volt, amelynek során amerre jártak,
ott kopogtattak elemózsiáért, mindig az aktuális szükségleteik alapján. Még a koldult
élelemből sem rakhattak félre maguknak szűkösebb időkre. Ennek a Buddhai szabálynak
az lett a hozománya, hogy a vándorszerzetesek nem tudtak elszakadni a társadalomtól,
hanem annak eltartottjaivá váltak. Ezért a szerzetesek igyekeztek tanítással és gyógyítással
viszonozni a helyiek vendégszeretetét. Ezzel a kölcsönösséggel erős kapcsolat alakult ki az
egyszerű ember és buddhista szerzetes között.

A „múlandóságnak, pusztulásnak, szétesésnek, feloszlásnak és elmúlásnak alávetett”
kifejezés arra a nagyon alapvető és fontos buddhai tanításra utal, miszerint minden
múlandó, vagyis nem állandó, ami összetett. A test összetettségét több nézőpontból is
leírják a szentiratok, mint például a „négy elem alkotta” jelző.

A „tudatom ehhez a testhez van hozzáláncolva” kifejezés a leglényegesebb pontja ennek a
szemelvénynek. A testhez hozzátapadt, vagy a testbe bebörtönzött spirituális jelentőségű
lényegiség – mint az üdvözülés kulcsa – majdnem minden vallásban megtalálható jelenség,
nevezzék azt tudatnak, léleknek, önvalónak, vagy akármi másnak. A buddhizmus ebben a
kérdésben foglalt álláspontja, más vallásokkal szemben az, hogy amíg a lélek-képzet a
legtöbb vallási hagyományban állandó, örök és elpusztíthatatlan, addig a buddhai
hagyományban ennek megfelelője is, mint minden más jelenség is a világban, múlandó. A
tudat tehát tudatpillanatokból áll, amik az időre vetítve összeállnak, majd szétesnek, majd
megint összeállnak. Ezek a pillanatok alkotják a tudat-folytonosság elvét, aminek
köszönhetően az egyéni tapasztalásunk egységes, illetve vannak emlékeink is a korábbi
tudatunkból. A nyugati tudatkutatók ezt kötegelméletnek szokták nevezni. Ennek
megértéséhez elég elképzelni egy zsinórt, amit a szemlélő első ránézésre egy egységes
„huzalnak” lát, ám, ha közelről megvizsgálja, különböző hosszúságú összesodort szálakat
talál. Ilyen tehát a „buddhisták tudata” is, különböző tudatpillanatokból áll össze, a
tapasztalás szempontjából pedig, mégis egységesnek tűnik.

A szöveg következő soraiban találjuk a tudat, mint fonál hasonlatát, amire a test, akár csak
egy drágakő van felfűzve. A szöveg hasonlatát a reinkarnáció alapján továbbgondolva a
málá, vagyis az imafüzér képe tűnik fel szemünk előtt. A tudatosság, amely minden
pillanatban áthatja, állandóan megújulva, az elemekből felépülő, majd széteső testek
sorozatát, amelyek olyanok, akár a fonálra fűzött gyöngyök.

A „tökéletes bölcsességet elérve időznek” kifejezés, arra utal, hogy a világ jelenségeit a fent
leírt metódus által szemlélő szerzetesek elérik a felébredettek tudását, majd életük hátra
lévő részében ebben az állapotban maradnak végső ellobbanásukig.